Spam minősítés ellen osztódással szaporodó SEO blog

Stop spam tábla

A Google egyre nagyobb harcot vív a weben a spam ellen. Vagyis elértékteleníti azokat a honlapokat, amelyeket csupán a linkelés kedvéért hoztak létre.
E küzdelemben a harci eszköze az, hogy nem mutatja meg az ilyen honlapok bejegyzéseit a keresőtáblán, így csökken a látogatók, az olvasók, a vásárlók száma.
Főhet is a SEO terepén dolgozók kobakja.

Spam ellen a mesterséges intelligencia

2022 végén a Google a Helpful Content Upgrade után decemberben a Link Spam Upgrade frissítésével riogatta és riogatja a webmestereket, SEO-sokat, keresőmarketing szakembereket.
Rájár a rúd a mesterséges intelligenciát, mint SEO szövegírót alkalmazókra, a százával birtokolt, összeláncolt domain-ek tulajdonosaira.

Tapasztalatom szerint a veszély a hosszú évek, akár két évtizede működő blogok tulajdonosait is érinti. Ugyanis a Google azt látja, hogy hogy több száz bejegyzés sorakozik a blogban, ezekből linkek tucatjai áramolnak ki – és ez nagyon hasonlít a mesterségesen, csakis a linkek kedvéért létrehozott webegységekre.
Márpedig két évtized alatt simán összejöhet akár ezer bejegyzés is.

Énblogból szakblog születhet?

Személy szerint példaként említhetem a Szolgáltatásmarketing témájában működő blogomat. Valamivel több mint ezer bejegyzést számlálhattam, de érezvén a veszélyt, nekiláttam két évtizednyi „énblog” bejegyzés szűrésének. Büntetés még nincs, de attól tartok, hogy a 830 bejegyzést is sokallni fogja, gyanúsnak tekinti majd a keresőkirály.

Vagyis kemény munkanapok árán az énblogból speciális területre koncentráló szakblog lesz.
(Azt is mondhatnám némi kesernyés felütéssel: hosszú évek kemény munkáját, hosszú napok kemény munkájával semmisítem meg.)

SEO honlap osztódása

A blogíró másik elvi lehetősége, hogy a számtalan blogbejegyzést tartalmazó honlapot ketté (esetleg több felé) vágja. Így született meg például a SEO történelem blog is. Ez 2006-tól 2016-ig tartalmazza a múlt bejegyzéseit, így téve sokkal kisebb méretűvé az „anya-blogot”.

Néhány hét és meglátjuk, ezek a kísérletek vajon meghozzák-e a kívánt védelmet a web védekező blogjai számára. Vajon melyik lesz eredményes?

Az ellenőrzés lehetőségei

Néhány eszköz a rendelkezésünkre áll, hogy ellenőrizhessük, a saját honlapunk, blogunk, webáruházunk hogyan is áll a spam frontján.
A MOZ bővítménye, a MozBar from Moz rendelkezik egy SpamScore mutatóval, ami 60% fölötti értéknél már nagyon erős figyelmeztetés lehet.
Saját megfigyelésem szerint, ha a Moz és az AHREFS Domain Authority értékei között a különbség óriási, akkor ott problémák léphetnek föl. Érdemes áttekintenünk a webegységünket.


Korábban a blogban a témához kapcsolódó bejegyzéseket itt találja:

Keresőmarketing tippek – irány a web szabadsága

Keresőmarketing tippek, érdekességek

Az Internet alapvető sajátossága, hogy bizonyos határok között kiegyenlíthető az offline marketing világában fellelhető túlsúly. Számos példát találunk arra, hogy ügyes keresőmarketing alkalmazásokkal a kisebb cég leelőzi a keresőkben a jóval nagyobbat, szokatlan és gyors megoldásokkal bújik ki egy behemót piaci szorításából.

All Ries és Jack Trout például A marketing tizenkét vastörvénye c. munkájában, Jay C. Levinson pedig a Gerillamarketing című könyvében számos módszert ír le ahhoz, hogy a weben Dávid legyőzhesse Góliátot.
De ilyen módszerekkel a Gerillamarketing elnevezésű blogban is találkozhatunk.

Különösen olyan szakmákban, mint pl. a szállodaipar, ahol a rendelések nagyobbik része már az Interneten realizálódik, nagyon nagy jelentősége lehet a jó webes, azaz interneten megvalósuló hatékony szereplésnek.

A jó keresőmarketing, a jó SEO (Search Engine Optimization, vagyis keresőoptimalizálás) révén elért jó helyezés a keresőkben, a meglepő akciók, a social mediában (közösségi médiában), a blogszférában való markáns jelenlét, a kellő időben indított Ads (lánykori nevén AdWords) kampány, az érdekes interakció segíthet a piaci talpon maradásban.

A klasszikus keresőoptimalizálás ábrája.
A klasszikus keresőoptimalizálás

Sőt a növekedésben! Amikor kedves ügyfelem a hagyományos szállításszervezésről áttért az internetes szállításrendelésre, megtapasztalta a félig üres autó és a szállítmánnyal teli autó hatékonysága közötti különbséget!
Ehhez persze SEO szakértő is szükséges volt.

Google Search Console és keresőmarketing

A Google ingyenes szolgáltatásai közül a Webmaster Tools – újabban Search Console az elnevezése – és a Google Analytics úgyszólván nélkülözhetetlen. Íme egy ábra a Webmaster Tools-ból, egy adott honlap feltérképezési gyakoriságáról (naponta feltérképezett oldalak száma), amelyre rápillantva is azonnal látjuk: valami nem jó, valami nem jól működik, a programunkban a honlapon elrontottunk valamit vagy a kedves szolgáltatónk szervere éppen nincs a legjobb formájában. Érdemes utána néznünk, biztosan megleljük a magyarázatot. (Hiszen mindkét Google-program színes, szélesvásznú és immár MAGYARUL beszél!)

google webmaster tábla - a keresőmarketing eszköze
November – december fordulóján elromlott valami…

Az idő jelentősége a keresőmarketingben

Az időt többféleképpen is figyelembe kell vennünk munkánk során. A keresőoptimalizálásban számít a múlt (mennyi ideje működik büntetés és tulajdonosváltás nélkül a domain ) és a jövő is (hány esztendőre kötjük le előre a domain tulajdonjogát).
De nézzünk egy másik példát: ki hitte volna, hogy a Netscape Navigátor – az elit egykori böngészője – el fog tűnni a színről?

Vagyis az az eszköz, program, amely ma uralkodó szerepben tündököl, holnap már átadhatja helyét valami ismeretlen konstrukciónak. Vagy ismertnek!? Ki tudja, nem támad-e fel a Bing, a Microsoft keresője, ha másképpen nem, hát akkor például a Facebook farvízén? Vagy azáltal, hogy a frissen forgalomba hozott laptopok, melyeken zömmel a Microsoft Internet Explorere van feltelepítve, „gyárilag” a Bing-gel dolgozik, sőt újabban a Microsoft Edge az utód kereső… De lám, a Microsoft „megadta magát”, keresőjének motorját immár a Google-tól veszi.
Mindenesetre, legalábbis egyelőre, a Google vezető pozíciója megingathatatlannak látszik.

Hálózati kapcsolatok – a Facebookhoz és bloghoz kapcsolódás

A keresőkben történő megtalálhatóságot és a látogatókkal történő párbeszédet is segítik az interaktív, közösségi formák, pl.a blog, vagy a social network – magyarul közösségi hálózat -, benne a Facebook-kal, a Twitterrel és folytathatnánk hosszan a sort.

Vannak-e szakemberek, akiket nem érdekel a keresőkben a helyezés?

Néhányan a keresőmarketing szakma vidékéről határozottan állítják: őket nem érdekli a helyezés a keresőkben, a lényeg az özönlő látogatón van, amely a nagyszerűen megírt honlapjukra, blogjukra bugyog, amelyet releváns linkek erdeje ölel körbe és így tovább és így tovább!

Ne dőlj be Kedves Olvasó, mindez csupán arra szolgál, hogy a keresőoptimalizálás, a SEO helyett az általuk kínált valamely egyéb keresőmarketing portéka fényét emeljék! Mert figyeld csak meg a szövegükben: nagyon is pontos hivatkozást tartalmaz az a pillanatnyi helyezésükre vonatkozóan.
Ha másképpen nem, hát a Google Webmaster Tools naponta a szemükbe üvölti: melyik kereső kifejezésre hányadik pozíción áll a webegységük, nagyon nehéz ám azt NEM észrevenni!

Mondjuk úgy: kis füllentés ez a részükről a nagy business felé léptükben.

További érvem: ki az a bolond (keresőmarketing szakember), aki nem követi nyomon a web és a saját vagy a gondjaira bízott webegysége közötti viszonyban történő változásokat, amelyek különféle trendekre, elmozdulásokra hívják fel a figyelmét?
De a legdöntőbb: a keresőkben elfoglalt helyezés és a találatok száma közötti összefüggés annyira nyilvánvaló, hogy erre nem is érdemes szót vesztegetnünk!
***
Olvasmány tipp a keresőmarketing – keresőoptimalizálás – Adwords logikai csatornában:

A SEO néhány bizonytalan tartalmú fogalmáról

Vállalkozásprofil: Bognár Stúdió SEO Ügynökség az első helyen
Vállalkozásprofil: Bognár Stúdió SEO Ügynökség az első helyen

A keresőtáblán elfoglalt helyezés értelmezése

Lehet, első olvasásra meghökkentő amit állítok – a keresőmarketing, a SEO egyik legbizonytalanabb területe a helyezés meghatározása. Hétköznapibb megfogalmazásban annak tudósítása honlapunkról, hogy hányadikak vagyunk a Googleban.

Még szakcikkben is látok lehozott sorrendeket anélkül, hogy a szerző felhívná a figyelmet arra, hogy milyen eszközzel (asztali számítógéppel vagy okostelefonnal) történt a keresés. Nem tudósít a sorok írója arról a tényről sem, mely helyről (városból, kerületből) történt a keresett dolog meghívása. Azt sem tudjuk, hogy a keresője alaphelyzetből vagy inkognitó módban működött-e.

Márpedig ezek a tényezők komoly eltérést mutathatnak ama relatív, vagyis korántsem abszolút értelmű tényről, hogy hányadik helyen áll honlapunk, blogunk, webáruházunk a keresőben.

Nézzük meg példának a Bognár Stúdió honlapja a SEO ügynökség kifejezésre hány különböző helyezést produkál.

A Google Chrome böngésző alaphelyzetéből, Pécs város belvárosának pereméről, az előzmények törlése után (vagyis hogy ne a gépből, hanem a webről származzanak a találatok) a következő állást mutatja.

  • 4 hirdetés
  • 3 organikus találat
  • vállalkozásprofil 3 céggel, 1. helyen a Bognár Stúdió
  • majd a természetes találatok 8. helyén ismét a Bognár Stúdió
  • (végül ismét 3 hirdetés)
Vállalkozásprofil: rendszeres karbantartás a Bognár Stúdió fiókjában
Vállalkozásprofil: a rendszeres karbantartás, frissítés nélkülözhetetlen

Most tegyük idézőjelek közé a keresőkifejezést.
Ekkor a találati lista jobb oldalánál megjelenik a Stúdió vállalkozásprofilja, és a 7. helyen fogjuk megtalálni.

Virtuális helyváltoztatás

Most váltsunk át virtuális megoldással mondjuk budapesti nézőpontra, XIII. kerület, Margitsziget.
(A piaci verseny nagyságát itt is jól bizonyítja, hogy mind a hét hirdetési hely foglalt.)
A vállalkozásprofilok természetesen budapesti székhelyű cégeket vonultatnak föl.

(Mellesleg jól mutatja a közelség tényének erejét, hogy az első 3,3 km, a második 4 km, a harmadik helyet birtokló 7 km távolságban helyezkedik el a keresési helyszínünktől. Budapest más-más kerületében akár egészen más cégeket mutathatna a Google.)

A Bognár Stúdió – ezt talán a véletlen számlájára írhatjuk, az organikus 8. helyen áll.

Inkognitó módban Budapesten és okostelefonon Pécsett

Inkognitó módban a hu kiterjesztés com-ra vált. Pécsről szemlélve a példa vállalkozásunk most a 7. helyet foglalja el. És Budapestre váltva szintén a hetedik helyen tanyázik.

Kontrollként Székesfehérvár Víziváros koordinátáiról pillantva a helyzetképre (hu) marad a 8. helyezés.

Mobilon (com végződéssel) az alap táblával megegyezően szerepel a Bognár Stúdió.

Általános SEO-t jellemző megfigyelés

A nagyon erős honlapok, blogok az ország teljes területén, bármilyen eszközön jól szerepelnek és le is győzhetik a helyi vállalkozásokat.
A a pécsi székhelyű Bognár Stúdió például a Dél-Dunántúl nagyvárosaiban is – Szekszárd, Kaposvár – az élmezőnyben helyezkedik el a SEO-hoz kapcsolódó kifejezésekkel.

A mi általunk mutatott web példa eléggé speciális, más témát vizsgálva sokkal nagyobb helyezésbeli különbségeket mutathatnánk ki.

***

Korábban a SEO témája a Weblib blogban:

A linkek ereje

Vigyünk-e laptopot a nyaralásra?

Nyaralás laptoppal

Az alábbi bejegyzés gondolatfelvetése 2008-ban született, de mind a mai napig érvényes dilemma hordozója: lehet-e laptopmentes a nyaralás? Hagyjuk-e otthon a laptopot? Ez minden évben, minden nyáron előbukkanó kérdés. Még a keresőoptimalizálás terén működő specialistának is.

A nyaralás és a laptop dilemmája

Internet voucher - vigyünk-e laptopot a nyaralásra?
2008-as bizonylatom

Erős dilemma. Akinek az Internet az alapvető munkaeszköze, az jobb volna, ha nem vinne magával semmilyen szerkezetet, amellyel a világhálóhoz csatlakozhat, hiszen a nyaralás éppen azért van „kitalálva”, hogy a családjával töltse az időt, kizökkenjen a megszokott munkájából, s újfajta élményekkel gazdagodva feltöltődjön. Csak az a baj, hogy akinek az Internet a munkaeszköze, az a kommunikációját, mondhatni az egész életét, a hobbijait, a társas viszonyai javát is az Interneten bonyolítja. Így az Internet hiányát akár valamiféle „kiközösítésként” is megélhetjük.

Horvátország is tele van már ingyen wi-fi-vel

Jómagam nem vittem magammal a laptopomat a közel kéthetes horvátországi nyaralásra, mert elejét akartam venni annak, hogy hosszú órákat töltsek el munkával, amely pl. az e-mailekkel óhatatlanul beszivárog a magánszférába, akár akarom azt, akár nem akarom.

Mindazonáltal nem fogadtam magamnak „internet-szüzességet”, s nagyjából kétnaponta fél órára ráléptem a netre az Internet Cornerben (lásd a nyitóképet), hogy elolvassam a leveleimet s magam is küldjek képeslapokat.
Így, hál’ Isten, kevés idő szaladt el azzal, hogy a keresőkben elfoglalt helyezésekkel foglalkozzam, hogy a Google Webmester eszközökkel és a statisztikákkal „vacakoljak” – ami egyébként a napi munkakezdésemre jellemző, hiszen keresőoptimalizálás a feladatom.
És persze a blogírás meg a blogolvasás…

Ha nálam lett volna a laptop, akkor sokkal nehezebb lett volna kikerülnöm a lanternai apartmanok előtti presszó ingyen wifijét, hosszú órákra belefeledkezve a net áldásaiba.
Lehet, egy wifi-re felkészített mobiltelefon lenne a jó megoldás? Van annyira ügyes, hogy lássuk a neten, ami fontos, de van annyira kényelmetlen, hogy hamar abbahagyjuk a szörfözést vagy az írást – ha már egyszer nyaralunk!


Kiegészítő olvasmányok:

Téma tippek nyárra – van miről írnunk

Nyár, Balaton, média – van ami pusztul az információs versenyben

A web szabadsága

Az örömteli nyugdíjas léthez vezető 4 szakasz

Anyagi biztonság ≠ örömteli nyugdíjas kor

A nyugdíjas kor kapcsán ma a legtöbbet arról beszélünk, hogy mikor mehetünk nyugdíjba, mennyi lesz a nyugdíjunk, egyáltalán lesz-e nyugdíjunk. Ezek valóban fontos kérdések, és hozzájárulhatnak egy örömteli nyugdíjas korhoz, azonban az anyagi biztonság önmagában meg nem jelent örömteli nyugdíjas kort.
Az örömteli nyugdíjas kor tudatos megvalósításához érdemes megismernünk azt a dr. Riley Moynes féle négy szakaszt, melyen keresztül elérhetjük az örömteli öregkort és kiélvezhetjük azt, hogy nekünk hosszabb öregkor jutott, mint szüleinknek, nagyszüleinknek.

Nyugdíjas korú ember vagyok, tehát nemcsak érdekel a téma, de érintett is vagyok. Nem készültem tudatosan a nyugdíjas korra, de szerencsém volt, mert az életem során a business-flow nagyszerű emberekkel hozott össze, akiket modellezni tudtam. Trénerként több mint két évtizede foglalkozom frontvonali vezetők, szakemberek, kulcsszereplők fejlődésének támogatásával. Mindig is érdeklődéssel töltött el, amikor olyan emberekkel találkoztam, akik nyugdíj előtt álltak, mégis tele voltak energiával. A fiatalok kérdéseikkel bombázták őket, cégük meg arra kérte őket, maradjanak legalább mentorként a cégnél.

Érdekelt, mi a titkuk, mit tanulhatok tőlük, hogy én is energiával, optimizmussal telten kezdhessem meg a nyugdíjas éveimet. Szerencsére a baráti körömben vannak olyan idős emberek, akiktől tanulhatok, akik példaképként szolgálnak számomra.

Ha egy téma elkezd érdekelni, akkor az élet sodorja felénk az információkat, emberek, könyvek, cikkek, előadások formájában. Nemrég láttam, dr. Riley Moynes – aki szakmáját tekintve fogorvos – TED-es videóját, hallgattam a vele készült podcastokat. Az ő munkája alapján állt össze bennem is a kép az örömteli nyugdíjas léthez vezető 4 szakaszról, melyet szeretnék megosztani az olvasókkal, egyben kíváncsian várva meglátásaikat, élettapasztalataikat.

Persze minden egyén más, így ezen szakaszok hossza egyén függő. Függ többek között egészségi állapotunktól, a családunk összetételétől, gyermekek, unokák számától, attól, milyen messze laknak tőlünk, milyen, mekkora cégnél dolgoztunk, stb.

Nézzük, mi az a 4 szakasz, amin keresztül elérhető a nyugdíjas jól-lét.

1. szakasz A nyugdíjas mézeshetek, hónapok, talán évek.

Az első szakasz egy örömteli szakasz. Friss nyuggerként jó érzés az, hogy akkor kelünk, fekszünk, amikor akarunk, oda megyünk, ahova a kedvünk tartja! A volt munkatársaink a munkahelyen „robotolnak”, „szívják egymás vérét”, mi meg azt csináljuk, amihez éppen kedvünk van. Még visszajárhatunk a munkahelyünkre, gyakran találkozgatunk a régi munkatársainkkal, de míg ők panaszkodnak a „hajtásra”, meg a sok-sok feladatra, a „nem normális” főnökökre, mi eközben a bakancslistánk következő tételének megvalósításán dolgozunk.

Az első szakaszban csak magunkkal, magunk szórakozásával, élvezeteivel törődünk. Azonban a jóból is megárt a sok! Ha csak magunkkal törődünk, egy idő után az örömünk intenzitása csökken, el is tűnhet és el kezd hiányozni az értelem az életünkből. Miért is létezem még? Ezzel meg is érkeztünk a második szakaszba!

2. szakasz Nincs már rám szükség – a depresszióhoz vezető rövidítés

A második szakaszban már elmaradnak a régi munkatársak, ha bemegyünk a céghez már nem ismerünk rá a cégre, alig van ismerős arc. Ha volt hatalmunk – akár a pozícióval, akár a szaktudással, kapcsolatokkal járó hatalom – az elkezd kopni, akár el is tűnni. Megjelennek és befészkelhetik magukat az elménkbe a Végképp lejárt az időm, nincs már a kutyának se szüksége rám! jellegű gondolatok.

Miközben ilyen a gondolatok törnek ránk, egyre jobban érzzük, hogy a testünk nem a régi, mintha minden nap egy busz menne át rajtunk. Csökken az izomtömegünk, ritkul a csontunk, kevesebbet kéne ennünk, meg van még valami, ami most nem jut az eszembe! Férfiaknál a tesztoszteron hormon elkezd ösztrogénné alakulni. Férfi barátaim, ugye tudjátok, ez mit jelent?! Szóval a bakancslistán való merengés helyett az orvosi várókban való egyre több időtöltés közben próbáljuk összetartani életünket. Ekkor még arra is rádöbbenhetünk, hogy életünk jelentős részében olyan dolgokért küzdöttünk, melyek pillanatok alatt elvesztik jelentőségüket egy prosztata vizsgálatra való várakozás közben.

Barátom, ha nem kezdtél el évekkel, évtizedekkel korábban foglalkozni a testeddel, most elég nagy a gáz! Ha nem tanultad meg gondolataidat, érzéseidet menedzselni, ha nem világítottad át életfilozófiádat, akkor is! Az út a depresszióhoz vezethet …

Hacsak nem rázod meg magadat és nem szeded össze összes erődet és kezded el a sikeres nyugdíjas élet 3. szakaszát.

3. szakasz Öreg ember nem vén ember! – azért még mutassuk meg!

Ebben a szakaszban megbarátkozhatunk az elmúlás gondolatával, de nem úgy, hogy legyen már vége, hanem úgy, hogy jöjjön még egy utolsó próbatétel, mielőtt találkozhatunk régnemlátott szeretteinkkel.

Az erősek ebben a szakaszban visszagondolnak sikereikre, arra, miben voltak jók, mit szerettek csinálni. Körbenéznek a környezetükben, leporolják régi kapcsolati hálójukat és elkezdenek azon gondolkodni, hol tudnak még értéket adni, hol tudnak még másokat szolgálni, mások számára értékes munkát végezni.
Sokan önkénteskednek, klubokba járnak, közösségeket szerveznek. Ez egy sok próba-szerencse típusú kísérletezéssel járó szakasz.
Én magam az (online) mentorálásban keresem a lehetőséget és igyekszem minél több tapasztalatomat átadni a fiatal vezetőknek. Nem a legdivatosabb vezetési módszerekkel kívánok segíteni, sokkal inkább azokkal az alapokkal, amelyek több ezer éve változatlanok és az értelmes, másokat szolgáló élet nélkülözhetetlen építőkövei.

4. szakasz Facsarjunk ki mindent ebből az életünkből!

Ha megtaláljuk azt, amivel szolgálhatjuk környezetünket, energiával töltődhetünk fel utolsó éveinkre. Ha testünket is jól karban tudjuk tartani, akkor a végén elmondhatjuk, hogy kihoztunk a maximumot abból az életből, amit kaptunk.

Apró betűs rész: Azért legyenek olyan fiatalabb barátaid, akik felhívják a figyelmedet, hogy ezt is hagyd abba, mert már századszor mondod ugyanazt, ugyanazoknak és különben is nyitva van a slicced!!

Ebben a szakaszban megtalálhatjuk azokat a tartalmas örömöket, amelyek az egyszerű, olcsó, mindennapos dolgok élvezetéből adódnak. Pl. Ma jól aludtam, tudtam pisilni, ülhetek a padon és hallgathatom a madarakat, nézhetem a virágokat, sétálhattam a Mecsekben, beszélgettem a barátaimmal. Olvasgathatjuk azokat a klasszikusokat, akik időtlen idők óta már felhívták a figyelmünket, hogy miről szól az élet, de annyira sürögtünk-forogtunk, hogy nem volt időnk ilyeneket olvasni. És már ezen sem bosszankodunk. És azon sem, hogy nagy valószínűséggel a gyermekeink is így fognak járni.

Én ezt az életminőség-életkor diagramot képzeltem el magamnak:

A nyugdíjas életminőség szakaszai
A nyugdíjas életminőség lehetőségei

Nem az izgat igazán, hogy mennyi ideig élek, hanem az, hogy ameddig élek, lényegesen ne csökkenjen az életminőségem (szellemi, testi képességeim, energiával teltségem) és az exitálásom nagyon rövid legyen.

Nyugger és boldog nyugdíjas évekre készülő barátaim – mi a véleményetek, meglátásaitok?

Egyénre szabott online vezetőképzés
Héder Sándor mentor honlapja, web elérése:
Forlong – Egyénre szabott online vezetőképzés

***

Elolvasásra ajánlom:

Munkás pálcikával – vietnámi munkaerő kölcsönzés

A fojtogató munkaerőhiány megteremtette az igényt a külföldi vendégmunkások alkalmazására Magyarországon. Az ázsiai, köztük a jól képzett vietnámi munkások bevonásával hazánkban is lehetségessé vált a munkaerő kölcsönzés.

Vietnami munkaerő kölcsönzés eredménye: munkások.
Vietnami munkaerő kölcsönzés eredménye

Az ázsiai munkaerő toborzás, közvetítés és kölcsönzés egyik magyarországi profi kivitelezője az Aarenson Consulting.
A témában külön honlap oldalakat üzemeltet, hogy a lehető legszélesebb spektrumban adhasson információt. Azaz kihasználja a web által nyújtott információs előnyt.

Az Aarenson Consulting munkaerő közvetítő cég megoldásokat kínál

Bogdanovits Péter ügyvezetőtől szerzett információink szerint az Aarenson, mint nagy tapasztalatokkal rendelkező fejvadász, munkaerő közvetítő, kölcsönző cég ebben a munkában a gazdaság iránti elkötelezettségét valósítja meg.

Ugyanis az ázsiai – kiemelkedő számban és kiemelkedő munkakultúrával, szakképzettséggel – a vietnámi vendég munkaerő munkahelyeket ment meg a bezárástól. És ezzel a hazai cégek, vállalkozások és a bennük dolgozó magyar férfiak és nők, általuk pedig családjuk megélhetését is segítik.

Sőt, a tapasztalat szerint a vietnámi munkaerőt alkalmazó cégek teljesítménye növekszik, így növekszik a bérfejlesztés lehetősége is. Márpedig erre szükség van a magyar családok megélhetési minősége miatt. Másfelől pedig ez alap lehet ahhoz, hogy visszacsábíthassa a magyar gazdaság a jobb jövedelmek miatt nyugatra távozott hazai munkaerőt!

Ellenérvek az ázsiai segédmunkások, szakmunkások alkalmazása ellen

Olykor ellenérvekben sincs hiány: miért nem közeli, keresztény országokból „szerezzük be” a munkaerőt.
Nos, ahogyan a magyar munkaerő egy része nyugatra távozik, ugyanúgy a kelet-európai országok munkaereje is ezt teszi. Az ukrán munkások számára a háború utat nyitott a kontinens belseje felé, így gyarapodó itthoni számuk irreális elvárás volna. A jövőben pedig Ukrajna újraépítése hatalmas munkaerő-piacot fog megnyitni számukra.

Az Aarenson miben segíti a szükséges munkaerő megszerzését?

A fejvadász cég honlapjáról megtudhatjuk például a toborzás, az engedélyeztetés, a beutaztatás, a kölcsönzés módját, eljárásait, sőt a nagyon fontos kiegészítő lehetőségeket.
A cég elvégzi a szakmai toborzást, az interjúk készítését, a kiválasztott munkaerő törvényes magyarországi munkavégzéséhez szükséges összes előzetes adminisztrációt.

És az értékes „többlet”: a vietnámi munkaerő kölcsönzés vagy közvetítés mellett igény esetén biztosítják továbbképzések, nyelvtanfolyamok szervezését és munkásszállások közvetítését, sőt még akár az étkeztetés szervezését.

A részletek, a kontaktus paraméterei itt érhetőek el: Vietnámi munkaerő kölcsönzés.

SEO: csodák, csodadoktorok és specialisták

SEO, keresőoptimalizálás - tábla az összetevőkkel
SEO, keresőoptimalizálás

Linkeskedés a linkekkel

Orvos ismerősöm panaszolja:
– Ismerve a SEO fogalmát, linket kértem a honlapomra, árról szó sem volt a szájton, s mégis számlát kaptam. Fenyegetnek, hogyha nem fizetek, bíróságra mennek. Véleményük szerint a link elfogadásával ráutaló magatartást tanúsítottam. Hiszen orvosként nyilván tudom – nincsen ingyen ebéd, tehát link sincs fizetség nélkül!
Mások is járnak így, ezért érdemes újra átfutnunk a balkanizálódás receptjét.

Horoggal csábítják a potenciális ügyfelet

Általában egy horoggal kezdődik: regisztráljon ingyen honlapunkon és nyerhet; vagy kérjen ingyen linket. Esetleg ez lesz a horog csalival: a honlapját első helyre visszük az összes keresőben.
A számla – holott árról szó sem volt – majd csak később érkezik!
Kinek a honlapszövegét nyúlják le, kitől pénzt szednek be teljesítés nélkül, kinek az adataival élnek vissza.
Az internetes csalók elemükben vannak. A névtelenség elfogadása, a figyelmetlenség, a meggondolatlanság, a gerillamarketing félreértelmezése szedi áldozatait.

SEO specialisták és guruk

Azok a szakemberek, akik például a SEO, vagyis a keresőoptimalizálás tisztes iparával foglalkoznak, s honlapjukon a törvényi rendelkezéseknek megfelelően közzéteszik cégadataikat, referenciáikat – elhűlve látják, hogy a piac szereplői mintha az Istennek se akarnák tudomásul venni: a referenciákat figyelni kell, hogy a közzétett szervezeti tagságnak is értéke van, mert a szakember így válhat ellenőrizhetővé, s módunk van meggyőződni arról, hogy a megbízott vállalkozó érti a mesterségét, hogy tisztességes piaci szereplő.

Kedves ismerősöm kért, hogy véleményezzem azt az ajánlatot, mely szerint a sikeres látogatottság növeléshez nem kell a kulcsszavakkal bajlódni a domain, a title, a description és más effélék szintjén, mert neki van egy titkos eljárása, amelyet egyedül használ Magyarországon. És ezt mos három napig, három megrendelőnek olcsóbban adja!

Analógiával válaszoltam:

Tegyük fel, hogy Önnek fáj a foga.
Két lehetséges utat választhat:
1.) Elmegy a fogorvoshoz és ő gyökérkezelését ajánl, mondjuk 50.000 Ft-ért, amiben a röntgen és a gyógyszerek ára is benne lesz. Sőt, mielőtt elmenne, a weben tájékozódik, például Székesfehérváron megnézi a H&H Fogászat honlapját, vagy Pécsett a Ti-Dent Fogászatét, vagy az országban bármelyik jó nevű fogorvosi praxisét, s látja a korábbi betegek bejegyzéseit, a fogorvosok által felkínált lehetőségeket és sok minden mást. Lásd: Fogorvosi marketing

2.) Kap egy kéretlen levelet egy kóklertől, aki azt írja Önnek: én egy csodadoktor vagyok, egyedül én használom a csodamódszert Magyarországon. Ha Ön fogorvoshoz megy, akkor a szokott utat fogja bejárni – írja Önnek a csodadoktor -, röntgent készítenek, gyökérkezelést hajtanak végre, drága antibiotikumokkal akadályozzák meg a gyulladás tovaterjedését – teszi még hozzá.
Válasszon inkább engem, a csodadoktort, aki csak három napig adom a csodát, csak három embernek  harmincezerért és gyógyszert sem kell szednie.

Keresőmarketing, keresőoptimalizálás, SEO

Az Ön csodadoktora most a SEO, magyarul a keresőoptimalizálás felségvizein utazik! Gondos munka helyett fáradtságmentes csodát ígér!
A felkészült vállalkozók általában ellenőrizhető, átlátható vállalkozások referenciái, ajánlatai, jelentős szakmai múlt megléte, szervezeti tagság alapján döntenek, ha üzletet kötnek valakivel.
Csodadoktorok esetén persze ez másként működik. Ott a hit a lényeg, meg a remény.

A SEO-ra specializálódott Bognár Stúdió online marketing ügynökség is foglalkozik linképítéssel, de megfelelő referenciák mellett, távol a csodadoktorkodás fekete kalapos megoldásaitól. Lám, szakmai cikk vall minderről a tudásmegosztással jellemezhető blogjában: Linképítés, linkleépítés és a kereső
De olvashatunk másutt a keresőmarketing átfogó kérdéseiről is a seo specialistától: keresőmarketing szakértő
És ebben a webegységben is: A web szabadsága

***

És így fest egy közösségi térben elhelyezkedő blogban a keresőmarketing tudásmegosztására tett kezdeményezés, hogy valódi szakértőhöz jusson el az érdeklődő polgár: keresőmarketing ügynökség

Elképzelt blogbejegyzés – a létezés öröme

Elképzelt blogbejegyzés során futok egy marathont
Elképzelt blogbejegyzés során elképzelem, ezt a marathont megynyerem

Ez itt nem létező blogbejegyzés?

Ez a blogbejegyzés nincs, csupán elképzelem. Nem viccelek, ez egy elképzelt blogbejegyzés!
Jack Fostertől az Ötlet c. könyvet olvasom, benne a kísérlettel, mely szerint kosárlabdázókat három csoportra osztottak.
Az egyik valóságosan gyakorolta a büntető dobást, a másik csoport csak képzeletben, vizuálisan tette azt, míg a harmadik csoport úgy töltötte el a kísérlet két hetét, hogy nem gyakorolt semmit.
Mit tesz Isten, az első csoportnak – írja Foster – 24%-kal, a másodiknak pedig 23%-kal javult a teljesítménye. Megnyugtató persze, hogy eközben a harmadik csoportnál nem változott semmi.

(Öreg kosárlabdázóként örömmel nyugtázom, a kosarazást talán hosszú távon sem lehet elfelejteni. Bár a tüdő és az izmok inkább a képzeletbeli sportoknak kedveznek.)

Dobtam egy bullt – persze, csak képzeletben

Dartsjátékosoknál kontrollálták az eredményeket és ugyanerre a meglepő eredményre jutottak!
El is határoztam magam erre a kísérletre: nem írok posztot, csupán elképzelem azt!
És íme az eredmény: szép, rendezett sorok, értelmes mondatok mindenfelé. Pedig csak elképzeltem, hogy ez egy blogposzt lesz, amely a képzelet erejéről fog szólni, az emberi elme nagyszerűségéről, a szárnyaló szabadságról, a web ideális pályájáról, ahol akár a marathont is lefuthatom világszínvonalú időben.
És ha már elképzeljük ezt a bejegyzést, miképpen Athen felé futunk, miért is ne integethetnének gyönyörű görög nők nekem, a futónak. Aztán a célban is történhetne ez meg az…

Mi lenne, ha a kormány csak képzeletben dolgozna?

Ó, mennyi szakma képviselőjének tudnám ajánlani, hogy holnap ők is csak képzeletben végezzék el a dolgukat, miközben más szakmák képviselőit arra buzdítanám, hogy legyenek kontrollcsoport és valóságosan húzzanak bele a munkájukba.
Mondd, te kinek mit javasolnál – persze csak képzeletben 🙂

A weben kutatva ezt találjuk a kérdésre: hat-e a képzelet az emberi szervezetre?

A képzelet jelentős hatással van az emberi szervezetre. Az emberi agy rendkívül kreatív és rugalmas, és képes olyan dolgok elképzelésére, amelyeket jelenleg nem tapasztal. Amikor valaki képzeletben él, elképzeli vagy elképzeli bizonyos helyzeteket vagy eseményeket, az agy hasonló módon reagál, mintha a valóságban lennének jelen.

A képzelet hatása számos területre kiterjedhet, például az érzelmi, kognitív és fiziológiai funkciókra. Itt van néhány példa a képzelet hatásaira:

  1. Érzelmi hatások: Amikor valaki egy pozitív vagy negatív helyzetet képzel el, az agy ugyanazokat az érzelmi válaszokat generálhatja, mint amikor ezeket a helyzeteket a valóságban éljük át. Például egy rémisztő álom vagy egy izgalmas vízió hatására a szívverés felgyorsulhat, a vérnyomás megemelkedhet, és az adrenalin szintje emelkedhet.
  2. Kognitív hatások: A képzelet hasznos lehet a kreatív gondolkodás és a problémamegoldás szempontjából. Amikor valaki képzeletben gyakorol vagy elképzeli egy feladatot, az agy bizonyos területei aktívvá válnak, ami hozzájárulhat a készségek és a teljesítmény fejlesztéséhez a valós életben.
  3. Fizikai hatások: Az agy képzeletbeli eseményeket vagy tevékenységeket élhet át, és ez befolyásolhatja a test fizikai állapotát. Például, amikor valaki intenzív sporttevékenységet képzel el, az izmokban és az idegrendszerben hasonló aktivitás figyelhető meg, mint amikor valóban sportolnánk. Ez azért is hasznos lehet, mert a képzeletben való gyakorlás segíthet a mozgáskoordináció fejlesztésében és a sportteljesítmény javításában.

Fontos megjegyezni, hogy a képzelet nem helyettesíti teljesen a valós élményeket és tapasztalatokat. Az agy reakciói a képzeletbeli eseményekre általában kevésbé intenzívek lehetnek, mint amikor a valóságban átéli azokat. Azonban a képzelet hasznos eszköz lehet a tanulás, a kreativitás és a személyes fejlődés szempontjából.

***

A web szabadságáról: weblib
Ha már a blog műfaja szóba jött: szolgáltató-blog

Figyelem szóban és a weben

Meddig tud figyelni az ember?

Ha a mindennapi gyakorlatot figyeljük, akkor akár azt is gondolhatnánk, hogy az emberi figyelem határai a végtelenbe nyúlnak. Hányszor halljuk, és hányszor átéljük, hogy az elvileg pszichológiából és marketingből is jól felkészített intézményekben, előadásokon, prezentációkon, kongresszusokon, (vagy akár írásbeli megnyilatkozásainkban a weben) a megfelelő ismeretekkel rendelkező emberek is rákacsintanak hallgatóikra és azt mondják: ne tartsunk szünetet, előbb végzünk!

Kevesen gondolják, hogy ezzel a gesztussal máris „merényletet követtek el” a téma ellen, pontosabban a témát befogadni kész emberek ellen. Ugyanis bizonyított tény, hogy körülbelül 40-45 percig lehet számítani a felnőtt ember – egyre csökkenő – figyelmére. A fokozott figyelmünk pedig csupán 7-10 percig tart ki, még akkor is, ha istenáldotta tehetség az előadó, a téma pedig életbevágóan fontos. Ráadásul mi, hallgatók is teljesen egészségesek és a befogadásra készek, sőt „kihegyezettek” vagyunk. Nézzünk is meg egy erre vonatkozó ábrát Susan M. Weinshenk 100 dolog, amit minden tervezőnek tudnia kell az emberekről c. könyvéből.

A figyelem így lankad 10 perc után
Így zuhan a figyelem 10 perc után

Néhány nappal ezelőtt honlapok készítésének, pontosabban azok SEO, keresőoptimalizálás tartalmának elemzésekor mutattam be egy, az egész világon elterjedt ábrát, amellyel azt akarja igazolni egy SEO-ban dolgozó cég, hogy legalább 2500 szóból kell állnia egy internetes bejegyzésnek vagy oldalnak ahhoz, hogy a keresőtáblán (az úgynevezett SERP-ben) élre törhessen a weboldal. > SEO dilemmák Chicago honlapjairól

Ezzel máris kedvet csinált sokaknál, hogy iszonyúan hosszúra nyújtsák a mondandójukat, az a tartalom, bejegyzés akár elvisel ennyi szót, akár nem visel el.
Ebből következően nem minden keresőmarketing, keresőoptimalizáló szakértő véleményét kell elfogadnunk minden fajta krtikai hozzáállás nélkül.

A figyelem megőrzése a weben

De most velük ne is foglalkozzunk, inkább azt vizsgáljuk meg, hogy a web bejegyzésekben, blog írásainkban miként érhetjük el, hogy a figyelmet fenntartsuk. David Ogilvy a reklámról c. könyvének megjelenése óta tudjuk, hogy a témánkhoz nem illő tényezőkkel nem érdemes próbálkoznunk, az ő példája szerint a fúrótornyokhoz csővezetéket kereső szakembert internetes keresés, újsághírdetések böngészése közben nem nagyon érdeklik a másik nem képviselőinek ruhával nem vagy alig takart bájai.

Tehát meg kell elégednünk azzal, hogy fejezetekre bontással, képek, videók közbeiktatásával, kiemelésekkel, vagyis bold és italic fontokkal, színek használatával kerüljük el egyfajta monoton szöveg-tenger ijesztő látványát. Jól olvasható betűtípust kell választanunk, lehetőleg fehér alapon majdnem fekete színű fontokkal érdemes írnunk. És arra is nézzünk példát, hogy egy weboldal nem csak betűkből, videóból, fotóból állhat, hanem piktogramok is színesíthetik.

A szolgáltatást nyújtó honlapok különös sajátja a felhasználó barátság. Egyszerű navigáció, könnyű kezelhetőség, lényegre törekvés – vagyis mindez ellentmond a 2500 szavas mesterkélt, vírusként terjedő „szabálynak”. És ez a felhasználó barátság a figyelmet nem meríti ki! Persze mindezzel távolról sem állítom, hogy néhány egy-két mondatos bejegyzéssel versenyképessé lehetne tenni egy honlapot vagy blogot.

Keresőmarketing szakértő, ügynökség

Korántsem lehetetlen a siker érdekében keresőmarketing szakértő ismereteit, tapasztalatát igénybe venni. Ez ma már a KKV-k esetében is megoldható. Hiszen az elérhető haszon (ismertségben, megrendelések számának növekedésében) ideális esetben jóval nagyobb lesz, mint a specialista megbízási díja.

A szivárgó cső egészségügyi következményei

szivárgó cső nyomán penész a falon
Penész a falon – valahol szivárog egy cső

Amikor mindent megesz a penész

Világi Tamás duguláselhárító szakember véleménye a szivárgó cső jelenségéről és annak következményeiről.

Mindig nagy probléma, amikor egy repedt, törött vízvezeték szivárog gyakran huzamosabb ideig, hiszen ki tudja meddig maradhat észrevétlen. Sajnos tapasztalat, hogy az éppen csak csordogáló víz is jelentős károkat okoz az ingatlanban és az ingóságokban is – főleg, ha az átázott fal, aljzat nincsen szem előtt.
Jóval kínosabb és károsabb azonban, amikor a szennyvízvezeték sérülése, szétcsúszása miatt szennyvíz szivárog.

A szivárgó folyadék (nem csak szennyvíz, sima víz esetében is!) közvetlen következményeként átázással, közvetetten pedig a penésszel is számolnunk kell.
Márpedig a penész fokozza az egészségügyi problémák kockázatát, ráadásul, ha már egyszer megvetette spóráit – ezt tapasztaljuk a duguláselhárítás során – rettentően nehéz véglegesen kiirtani.

A penész

A penészgombák legéletképesebbek a páradús, meleg környezetben. Nekimennek szinte mindennek: fának, papírnak, ruhaszövetnek.
Ennél azonban sokkal nagyobb probléma az, hogy az emberi egészségben is kárt tehetnek.

A penész ugyanis az épületszerkezeteken kívül az egészségünket is rombolja. Amikor a penésztelepek már szemmel is láthatóak, megjelenik a jellegzetes dohos, fülledt szag is. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa…
A penész szaporodása ugyanis a levegőbe milliószámra került spórák által történik – a helyiség levegője telítve lesz penészgomba spórával és mi beszívjuk…
Hihetetlenül gyorsan szaporodik, már 24-48 órán belül létrehozza az első spórákat, hogy aztán folyamatosan termelje azokat.

A penész okozta leggyakoribb tünetek

  • Nyálkahártya-irritáció: torokkaparás, viszkető szem, fül, orr, száj,
  • bőrpír, kiütések,
  • felső és alsólégúti fertőzés,
  • fáradtság,
  • láz,
  • fulladás, légzési nehezítettség,
  • szívritmuszavar.

Egyes penésztoxinok markáns allergiás reakciót és krónikussá váló betegségeket is okozhatnak (szénanátha, asztma, tüdőmikózis…)

Hogyan védekezzünk az ázás következményeként kialakuló penész ellen?

  • Legelőször is száraz környezettel. Javíttassuk meg a vízvezetéket, szennyvízvezetéket.
  • Az átázott/frissen javított falszakaszt, aljzatot szárítsuk hősugárzóval.
  • Alkalmazzunk ecetes/hypós lemosást és egyéb kereskedelemben kapható, kifejezetten penészeltávolításra szolgáló szereket is vessünk be. Ha lehet, utóbbiakat csak végszükség esetén, így is meg van terhelve lakókörnyezetünk levegője.
  • Használjunk „lélegző” festékeket, de a leginkább javallott még napjainkban is a meszes beltéri festés.
  • Szellőztessünk gyakran.
  • Bár nem köthető a csőtöréshez, de ajánlott a korosabb épületet szigetelni, folyamatos szellőzést biztosítani.

A legfontosabb arra törekedni, hogy a kiváltó okot szüntessük meg, különben minden megoldás csak tüneti, időleges.
Az épületgépészeti meghibásodásokat (vizes fűtőberendezések, csőtörés, csatornaszivárgás…) mindig a lehető leghamarabb orvosoljuk!

Keressen bennünket – a duguláselhárítás bármilyen feladatával!

Ha már találkozott velünk, biztosan tudja, a Világi Duguláselhárítás nem csak mint duguláselhárító áll ügyfelei rendelkezésére.
Cégünk feltérképezi a rejtett szivárgásokat, legyen az vízvezeték vagy szennyvíz, legyen az épületen belüli vagy épületen kívüli probléma – nem csak duguláselhárítás tekintetében segítünk. Fontos, hogy több más megye mellett Pest megyében is komplex szolgáltatást nyújtunk, hiszen eszközparkunk és szakembergárdánk a dugulás elhárításán kívül Á-Z-ig elvégzi a szükséges feladatokat.
Cégünk számára a web fontos terep. Cégblogot üzemeltetünk, így könnyen elérhetőek vagyunk. Számunkra az online párbeszéd fontos és ezen a „nyelven” jól és eredményesen beszélünk.

***

Még több információ a duguláselhárításról:

Duguláselhárítás, dugulásmentesítés -Budapest és Pest megye

Verified by MonsterInsights