Anyagi biztonság ≠ örömteli nyugdíjas kor
A nyugdíjas kor kapcsán ma a legtöbbet arról beszélünk, hogy mikor mehetünk nyugdíjba, mennyi lesz a nyugdíjunk, egyáltalán lesz-e nyugdíjunk. Ezek valóban fontos kérdések, és hozzájárulhatnak egy örömteli nyugdíjas korhoz, azonban az anyagi biztonság önmagában meg nem jelent örömteli nyugdíjas kort.
Az örömteli nyugdíjas kor tudatos megvalósításához érdemes megismernünk azt a dr. Riley Moynes féle négy szakaszt, melyen keresztül elérhetjük az örömteli öregkort és kiélvezhetjük azt, hogy nekünk hosszabb öregkor jutott, mint szüleinknek, nagyszüleinknek.
Nyugdíjas korú ember vagyok, tehát nemcsak érdekel a téma, de érintett is vagyok. Nem készültem tudatosan a nyugdíjas korra, de szerencsém volt, mert az életem során a business-flow nagyszerű emberekkel hozott össze, akiket modellezni tudtam. Trénerként több mint két évtizede foglalkozom frontvonali vezetők, szakemberek, kulcsszereplők fejlődésének támogatásával. Mindig is érdeklődéssel töltött el, amikor olyan emberekkel találkoztam, akik nyugdíj előtt álltak, mégis tele voltak energiával. A fiatalok kérdéseikkel bombázták őket, cégük meg arra kérte őket, maradjanak legalább mentorként a cégnél.
Érdekelt, mi a titkuk, mit tanulhatok tőlük, hogy én is energiával, optimizmussal telten kezdhessem meg a nyugdíjas éveimet. Szerencsére a baráti körömben vannak olyan idős emberek, akiktől tanulhatok, akik példaképként szolgálnak számomra.
Ha egy téma elkezd érdekelni, akkor az élet sodorja felénk az információkat, emberek, könyvek, cikkek, előadások formájában. Nemrég láttam, dr. Riley Moynes – aki szakmáját tekintve fogorvos – TED-es videóját, hallgattam a vele készült podcastokat. Az ő munkája alapján állt össze bennem is a kép az örömteli nyugdíjas léthez vezető 4 szakaszról, melyet szeretnék megosztani az olvasókkal, egyben kíváncsian várva meglátásaikat, élettapasztalataikat.
Persze minden egyén más, így ezen szakaszok hossza egyén függő. Függ többek között egészségi állapotunktól, a családunk összetételétől, gyermekek, unokák számától, attól, milyen messze laknak tőlünk, milyen, mekkora cégnél dolgoztunk, stb.
Nézzük, mi az a 4 szakasz, amin keresztül elérhető a nyugdíjas jól-lét.
1. szakasz A nyugdíjas mézeshetek, hónapok, talán évek.
Az első szakasz egy örömteli szakasz. Friss nyuggerként jó érzés az, hogy akkor kelünk, fekszünk, amikor akarunk, oda megyünk, ahova a kedvünk tartja! A volt munkatársaink a munkahelyen „robotolnak”, „szívják egymás vérét”, mi meg azt csináljuk, amihez éppen kedvünk van. Még visszajárhatunk a munkahelyünkre, gyakran találkozgatunk a régi munkatársainkkal, de míg ők panaszkodnak a „hajtásra”, meg a sok-sok feladatra, a „nem normális” főnökökre, mi eközben a bakancslistánk következő tételének megvalósításán dolgozunk.
Az első szakaszban csak magunkkal, magunk szórakozásával, élvezeteivel törődünk. Azonban a jóból is megárt a sok! Ha csak magunkkal törődünk, egy idő után az örömünk intenzitása csökken, el is tűnhet és el kezd hiányozni az értelem az életünkből. Miért is létezem még? Ezzel meg is érkeztünk a második szakaszba!
2. szakasz Nincs már rám szükség – a depresszióhoz vezető rövidítés
A második szakaszban már elmaradnak a régi munkatársak, ha bemegyünk a céghez már nem ismerünk rá a cégre, alig van ismerős arc. Ha volt hatalmunk – akár a pozícióval, akár a szaktudással, kapcsolatokkal járó hatalom – az elkezd kopni, akár el is tűnni. Megjelennek és befészkelhetik magukat az elménkbe a „Végképp lejárt az időm, nincs már a kutyának se szüksége rám!” jellegű gondolatok.
Miközben ilyen a gondolatok törnek ránk, egyre jobban érzzük, hogy a testünk nem a régi, mintha minden nap egy busz menne át rajtunk. Csökken az izomtömegünk, ritkul a csontunk, kevesebbet kéne ennünk, meg van még valami, ami most nem jut az eszembe! Férfiaknál a tesztoszteron hormon elkezd ösztrogénné alakulni. Férfi barátaim, ugye tudjátok, ez mit jelent?! Szóval a bakancslistán való merengés helyett az orvosi várókban való egyre több időtöltés közben próbáljuk összetartani életünket. Ekkor még arra is rádöbbenhetünk, hogy életünk jelentős részében olyan dolgokért küzdöttünk, melyek pillanatok alatt elvesztik jelentőségüket egy prosztata vizsgálatra való várakozás közben.
Barátom, ha nem kezdtél el évekkel, évtizedekkel korábban foglalkozni a testeddel, most elég nagy a gáz! Ha nem tanultad meg gondolataidat, érzéseidet menedzselni, ha nem világítottad át életfilozófiádat, akkor is! Az út a depresszióhoz vezethet …
Hacsak nem rázod meg magadat és nem szeded össze összes erődet és kezded el a sikeres nyugdíjas élet 3. szakaszát.
3. szakasz Öreg ember nem vén ember! – azért még mutassuk meg!
Ebben a szakaszban megbarátkozhatunk az elmúlás gondolatával, de nem úgy, hogy legyen már vége, hanem úgy, hogy jöjjön még egy utolsó próbatétel, mielőtt találkozhatunk régnemlátott szeretteinkkel.
Az erősek ebben a szakaszban visszagondolnak sikereikre, arra, miben voltak jók, mit szerettek csinálni. Körbenéznek a környezetükben, leporolják régi kapcsolati hálójukat és elkezdenek azon gondolkodni, hol tudnak még értéket adni, hol tudnak még másokat szolgálni, mások számára értékes munkát végezni.
Sokan önkénteskednek, klubokba járnak, közösségeket szerveznek. Ez egy sok próba-szerencse típusú kísérletezéssel járó szakasz.
Én magam az (online) mentorálásban keresem a lehetőséget és igyekszem minél több tapasztalatomat átadni a fiatal vezetőknek. Nem a legdivatosabb vezetési módszerekkel kívánok segíteni, sokkal inkább azokkal az alapokkal, amelyek több ezer éve változatlanok és az értelmes, másokat szolgáló élet nélkülözhetetlen építőkövei.
4. szakasz Facsarjunk ki mindent ebből az életünkből!
Ha megtaláljuk azt, amivel szolgálhatjuk környezetünket, energiával töltődhetünk fel utolsó éveinkre. Ha testünket is jól karban tudjuk tartani, akkor a végén elmondhatjuk, hogy kihoztunk a maximumot abból az életből, amit kaptunk.
Apró betűs rész: Azért legyenek olyan fiatalabb barátaid, akik felhívják a figyelmedet, hogy ezt is hagyd abba, mert már századszor mondod ugyanazt, ugyanazoknak és különben is nyitva van a slicced!!
Ebben a szakaszban megtalálhatjuk azokat a tartalmas örömöket, amelyek az egyszerű, olcsó, mindennapos dolgok élvezetéből adódnak. Pl. Ma jól aludtam, tudtam pisilni, ülhetek a padon és hallgathatom a madarakat, nézhetem a virágokat, sétálhattam a Mecsekben, beszélgettem a barátaimmal. Olvasgathatjuk azokat a klasszikusokat, akik időtlen idők óta már felhívták a figyelmünket, hogy miről szól az élet, de annyira sürögtünk-forogtunk, hogy nem volt időnk ilyeneket olvasni. És már ezen sem bosszankodunk. És azon sem, hogy nagy valószínűséggel a gyermekeink is így fognak járni.
Én ezt az életminőség-életkor diagramot képzeltem el magamnak:
Nem az izgat igazán, hogy mennyi ideig élek, hanem az, hogy ameddig élek, lényegesen ne csökkenjen az életminőségem (szellemi, testi képességeim, energiával teltségem) és az exitálásom nagyon rövid legyen.
Nyugger és boldog nyugdíjas évekre készülő barátaim – mi a véleményetek, meglátásaitok?
***
Elolvasásra ajánlom:
- Online képzés frissen kinevezett vezetőknek
- Mentorálás – a Netlexikonban
Köszönöm ezt a komoly, elgondolkoztató vendég blogbejegyzést!
Hasznos észrevételekhez jut az ember, ha valaki más tekint rá felülről arra a helyzetre, állapotra, amelyben az olvasó is benne van. Segít ráerősíteni arra, hogy lehetőségek sora nyílik meg, hogy a saját kezünkbe vegyük a történéseket. Vagy legalábbis azok egy meghatározó részét. (Mert a prosztata akár akarjuk, akár nem akarjuk, törvényszerűen úgy működik, ahogy leírtad.
Jól írod, az egyéni élethelyzet, sőt a nemzeti-etnikai környezet is komoly befolyással bír. Itt Európában a nyugdíjasok egyik fontos életben tartó funkciója, hasznosságuk mutatója az „unokázás”.
Ázsiában, ahol jószerével ismeretlen fogalom a nyugdíj, mások a viszonyok. Ott a munkaképes lakosság feladata nem csak a gyerekek nevelése, hanem az idősek eltartása is.
De nem is sorolom – annyi felé nyílik a bejegyzésed. Élmény volt elolvasni és gondolkozni róla!
Az örömteli nyugdijas léthez szerintem is biztos út az „unokázás”, ha valaki jó kapcsolatot tud kialakítani, fenntartani gyermekeivel, gyermekei párjával és az unokákkal.
Én is sokat tanultam a nagyszüleimtől, akik Nagy Háborúkat, államosítást, málenkij robotot, Rákosi pajtárst is épp ésszel túl tudták élni.
Picit irigykedem is amikor e soraimat írom, mert nálam az unokázás valamikor a távoli jövőben lesz, ha lesz és tartok tőle nem fogok tudni annyit továbbadni, mint amennyit én kaptam családunk korábbi generációitól.
Nálam talán a mentorkodás töltheti be ezt a szerepet….